Szóval egy kis élménybeszámoló, mert már annyian nyaggatnak miatta (teljes joggal) hogy sem éjjelem sem nappalom…

Imádtam Új-Zélandot, szép volt a nyár (januártól elejétől március végéig…), a tájak, az égen a csillagok, az emberek, a szél, minden olyan más volt, mint itt, hogy alig tudtam megemészteni mindazt, amit magam körül tapasztaltam. Arról nem is beszélve, hogy ez alatt a három hónap alatt a Peter Lynn Kitefactory vendége voltam…

Hogy hogyan keveredtem oda? Nos, beletelt vagy fél év alapos szervezőmunkába: leveleztem jobbra-balra, portfóliót csináltam, referenciát kerestem, ismerkedtem, és dolgoztam, míg végül egyszercsak megérkezett a várva-várt meghívólevél…

Ekkor aztán London, Hong-Kong, Auckland és Christchurch, és máris ott voltam az érthetetlen Kiwi-angolt beszélő, teljesen agyament bandában, olyan volt, mint egy álom. Sokáig kínzott a jet-lag, de hogy ne vegyék észre, megitattam őket jó magyar körtepálinkával, amiről közölték, hogy méreg, úgyhogy adtam mellé nekik Unicumot is, meg egy kis pirospaprikát…

Bent laktam a gyárban. A varroda/irodában van egy újonnan épített elkülönített kis rész, direkt a magamfajtáknak, és én voltam az első lakója, rajtam tesztelték :) . Korán reggel varrógépzajra ébredtem, és későn este varrógépzajjal búcsúztattam a napot. A szállásért cserébe sokat segédkeztem, varrtam óriás oktopuszt, ráját, pilot ernyőt… No meg szabadidőmben a magam terveit igyekeztem összehozni, amelyhez (mintha álom válna valóra) hegyekben állt az alapanyag.

 

 

 

 

 

A varroda/iroda, Jenny és Sam, háttérben a "szobám" bejárata

 

Persze én nem éppen a showkite-okért mentem oda. Ebben e kérdésben is mázlim volt, épp abban a három hónapban vendégeskedett ott Pepijn is, aki a Synergy-t csinálta. Hát mit mondjak, vannak a tubekite-ok, a soft-ok, és van az ARC. A világ legjobb ARC-ja pedig a Synergy… Aki még nem próbálta, ha alkalma van rá, feltétlenül tegye meg, négy madzag, semmi más, és mindent tud, amit kell: emel, húz, depowerelhető, gyors, bírja a szélablak szélét, szóval zseniális, na.

 http://www.youtube.com/watch?v=3JDy1zKM4TQ&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=fW_7io1FiA0

Az új-zélandi részben egyébként nem varrnak kite-ernyőket, csak showkite-okat, meg persze a prototípusokat. A sporternyők a távolkeleten (vagy nekik inkább távol észak) készülnek, van is belőle bonyodalom bőven.

Az egész világcég lelke egy maroknyi csapat, a menedzser: Craig, a mindenes kapcsolattartó: Jenny, és Peter Lynn, aki az ideje felében a világban repked, hogy saját bevallása szerint "háton fekve bámulhassa a színes sárkányokat az égen". Ők a központ, a PL birodalom összes információja ide fut be, és innen indul ki minden. A varrodában dolgozókon kívül folyamatosan vannak vendégek, januártól márciusig én voltam az egyik.

(folyt. köv.)

A bejegyzés trackback címe:

http://szeltolok.blog.hu/api/trackback/id/tr56565044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kaposvári · http://www.assym.fw.hu 2008.07.27. 23:21:13

Hello Péter!

Izgatottan láttam, hogy belekezdtél a beszámolóba. Elmúltam már annyi éves, hogy kezeljem az érzelmeimet, de most nem tudom: irigyellek! :-)
Remélem hamarosan olvasható lesz a folytatás is!

Addig is minden jót!
Üdvözlettel: Kapos

SirBolts 2008.09.10. 09:53:34

Folytatast kerunk!